Hétfő reggel. Egyelőre turista üzemmódban, Dórival. A város hatalmas, nem tudom milyen esélyekkel indulok, ha tegnap a MET-ből 4 óra alatt 5 vázáig meg 3 szarkofágig jutottam, mert már a Temple of Dendur-nál leragadtam.
Próbáljuk megfogni a város feelingjét, a sok hülye filmes prekoncepció miatt egyébként meglepően nehéz, San Francisco sokkal egyszerűbben, könnyebben bekebelezett. Ha most kell mondanom valamit, akkor sokkal keserédesebb, mint amire számítottam. Talán a tél tehet róla, talán a sok figura a reggeli metrón, talán a sok hatalmas épület, amitől távolságtartóbb a város, vagy talán az a kép, amikor a Guggenheim múzeumnál átsétáltunk az úton, és átláttunk a parkon meg a tavon át az Upper West side-ra, azokra a vörös téglás épületekre, és pofán csapott a 20. század, nem tudom.
Két kedvenc sztorim van eddig, az első a reptérről a szállásra tartó taxiút volt egy totál betépett sofőrrel, aki végül három utcával feljebb rakott ki, mint kellett volna, és tulajdonképpen én is betéptem annyi füst volt a kocsiban, ezért csak a kártyaterminálon villogó feliratra emlékszem, és arra, hogy nagyon röhögtem magamban: 'Trip in progress.' Ja.
A másik, hogy Botticelli 'Adoration of the Magi'-ját kerestem a MET Robert Lehman gyűjteményében, amikor lecsapott rám egy rém cuki klasszik nyugdíjas öregúr (edzőcipő - fogkrémzöld zakó kombó), akiről kiderült, hogy filozófia prof a Princetonon, és annyira kiborult, hogy nálunk is egy pöcs vezeti az országot, hogy a lelkemre kötött alsó hangon 49 idézetet (fejből, pislogás nélkül) Nietzsche-től Tolsztojon át Schopenhauerig arról, hogy miről szól az élet, és mitől lesz az ember boldog, plusz megígértette velem, hogy egyszer meglátogatom New Jersey-ben. (Természetesen közbevetettem, hogy pardon, de Schopenhauer a pesszimizmusáról volt híres, mire rávágta, hogy dehiszen erről írta a phd dolgozatát, és összenevettünk, hogy a könnyünk is kicsordult, a kezünkben meg csak rázkódott a kistányér a kaszinótojással.)
Bár nem feszültünk rá a Time Square-es szelfire és baseball sapkánk sincs, (még. Zoknit vettünk, de Brooklynban, és nincs rajta semmi felirat) tulajdonképpen már az amerikai álmot élem, ma például pop-tarts-ot reggeliztem. ...tessék, nem tudok blogolni, de majd belejövök.