Teljesen hivatalos, hogy az új kedvencem a spirituális gyertya biznisz. El szoktam játszani a gondolattal, hogyan írnám körül azt a (szerintem) családanyát, aki esténként tuti ami tuti meggyújta a tévé tetején lévő 'lottóötöst fogunk nyerni' gyertyát, aztán átkapcsol a The Price is Right-ra, és hőbörögve szidja a szarul tippelőket. Csinálnék 'basszus megint elfelejtettem este fogat mosni, most ugye nem fog kirohadni az összes', 'igen tudom, nem mac&cheese-t kellett volna vacsorázni, ígérem holnaptól rendes kajákat eszem, csak ez ne a hasamra menjen' meg 'nem emlékszem mikor volt rajtam, de amit ma akartam felvenni lécci ne legyen a szennyesben' gyertyákat is. Nagyobb fless, mint amikor Jeruzsálemben rápörögtem arra, hogy a Tórából vett idézetekkel ellátott nejlonszatyrot fogok árulni (- MINDEN ultraortodox férfi kis nejlszatyrokkal mászkált, táska véletlenül sem volt senkinél, próbáltam bármi vallási előírást keresni hozzá, azóta is wtf. ha valaki tudja, ne tartsa magában, a megfejtést beküldök között kisorsolok egy lottóötösös gyertyát. igény esetén lehet persze hétafrikaiszentes is. nejlonszatyorban.). Spoiler alert; a menőbbek már korábban kisasolták ezt, és a hipszter helyeken Teslás, Kahlo-s, Poe-s, Bernie Sanders-es, és igen, Jon Snow-s gyertyát is lehet kapni.
Két hét telt el az előző bejegyzés óta. Túl vagyunk 2 prezin, épp 2 brief van a csőben, és ha le kellene írnom hogy érzem magam, azt mondanám, mint egy szuperizgatott kishörcsög. Pont olyan fejet is vágok legtöbbször, fele-fele arányban azért mert rázoomoltam az emberek kezében lévő kukoricára, ill. mert iszonyúan be vagyok szarva, hogy ezek mit fognak csinálni velem. A 2 új brief már nem fiktív márka, hanem létező cucc, az egyik az IAMS állateledel, a másik a LEGO. A kreatívokkal némileg könnyebb ezeken dolgozni; miután brutálisan portfólió orientáltak, viszonylag nehéz volt őket ráhergelni fiktív projektekre, amiket nem tudnak beemelni a könyvükbe. A LEGO-ra ráadásul new media ad spotot kell csinálnunk, ami ritka formátum nekik is.
Három dolog miatt látom már most, miért szeretik annyira a szakmában a MAS gyerekeket. 1, Hiába tanulnak "csak" AD-nak, vagy CW-nek, nekik is van egy rakat stratégia, média meg prezentációtechnika órájuk, ezért aztán eladható koncepcióban gondolkodnak, amitől az egész csapatmunka szuperprofivá válik. 2, Olyan mentorokkal, és olyan nemzetközi agency lab közegben vannak az első naptól kezdve, hogy a magukkal szemben támasztott minőségi elvárás brutálisan magas, van aki a nyolcadik quarter-ban újracsinálja a teljes portfólióját, mert nem érzi elég jónak. 3, Nagyon-nagyon-nagyon (...nagyon) tudják managelni magukat. Utóbbi miatt egyébként minden hétfő esti Industry Hero elmondja, hogy tessék visszavenni az arcokból. Igen. Míg az összes komolyabb MAS alumni figura aki eddig tanított, vagy előadott kifejezetten nagyon szerény volt, a másodéves kreatívok, akikkel nekünk van közös óránk még mindig azt kérdezik a Q&A alatt, hogyan lehet a legkönnyebben beülni a legjobb ügynökséghez egy rakás pénzért.
A hétvégi óráink most a Google NYC Chelsea-ben lévő irodájában voltak egy nagyon jó arc kreatív stratégával. Az iroda tényleg pontosan olyan mézesmadzag, mint amilyennek leírják; egy közösségi tér kreatív sarkokkal, rollerekkel, vertikális fali kertekkel és ingyenes full service konyhaszigetekkel, ahonann nem hiszem, hogy van ember, aki különösebben haza akarna menni. Chelsea a Greenwich Village, Midtown, Hudson folyó és a Flatiron building által satuba fogott régi iparnegyedből lett Manhattan kortárs művészeti mekkája a 90-es években, ezért tele van régi csarnokokból, indusztriál épületekből átalakított galériákkal, éttermekkel és stúdiókkal, ill. itt van a híres High Line is. A Google non-engineering részlegei a Chelsea market második emeletén vannak, ez például régen a Nabisco gyár volt, ők gyártják az Oreot, a Chips Ahoyt meg a Ritz crackerst is.
A nyugalom szigete továbbra is a Brooklyn Heights park, de találtam egy turista mentes kis csücsköt a Central Parkban is, a Plaza Hotel előtt, a 5th és az 59th sarkán. Amikor van időm, kiülök ide olvasni, és olyankor teljesen egyértelműnek tűnik, miért lett New York akkora mítosz, amekkora. Mert nagyon fontos, hogy Queens meg Brooklyn New Yorkban van, de nem egészen New York. Nem véletlen, hogy azok a negyedek (Williamsburg, Greenpoint, Brooklyn Heights, DUMBO, Astoria) a felkapottak ahonnan még lehet látni a Manhattan skyline-t. Az építészet a kulcs, a jellegzetes épületek, amiket bámul az ember, és rájön, hogy folyamatosan mögéjük képzeli a valódi vagy fiktív hőseit. Bevallom én kicsit csaltam is, mert megint újraolvastam a Franny és Zooeyt, meg a Breakfast at Tiffany's-t, és végre megnéztem a Midnight Cowboyt, de nem kell leragadni a könyveknél meg a filmeknél. Most Patti Smith könyvét olvasom, ami róla és Robert Mapplethorpe-ról szól, és alig várom, hogy pénteken legyen időm elmenni a Hotel Chelsea-hez, ahol a 60-as/70-es években rajtuk kívül olyan arcok laktak - gyakran évekig -, mint Alan Ginsberg, Jimi Hendrix Arthur C. Clarke, Diego Rivera, Tom Waits, Claes Oldenburg, ahol Sid megölte Nancy-t, ahol Dylan Thomas tüdőgyulladásban meghalt, ahol Kerouac megírta az Úton-t, ahonnan Warhol múzsái esténként átsétáltak a Factory-ba meg a Max's Kansas Citybe.
Jó könyvért egyébként nem kell messzire menni, a hely ahova beköltöznék/kirabolnék a Strand, ami egy zseniális antikvárium-könyvesbolt a Union square-nél (828, Broadway). A bolt akkora mint egy kisebb Tesco, és az új ill. second hand könyvek mellett bakeliteket, és nagyon fasza csetreszeket (Hemingway kitűző! Bowie-s táska! oldscool human anatomy faliképek!) is árulnak. Egy Warhol albumért 2 dolcsit, egy Jimmy Page önéletrajzért 8 dolcsit, és egy Humans of New York albumért 10 dolcsit fizettem. Tessék, ezért élek Campbells paradicsomlevesen, meg Mac&cheese-en.
Ha esetleg valaki még olvassa, a backyard BBQ jól sikerült, leszámítva, hogy Van-t, a lakótársamat megtámadta egy patkány, én meg nem tudtam igazán háborítatlanul villogni a rakottkrumplival, mert kiderült, hogy Chandler és Joey (=Alex és Evan, a két srác, akik a folyosó túloldalán lévő lakásban lakik) mindketten séfek, Alex ráadásul negyedrészt magyar is. #firsworldproblems. A házunk gondnokát Ángel-nak hívják. Ángel nem itt lakik, hanem egy ún. Project-ben, ami azokat a szociális lakótelepeket/házakat takarja, amelyeket a NYCHA húz fel a szegényebb rétegeknek. Egy nagyon dolgos és nagyon szikár 50es pali, aki a klasszik karbantartós melók, meg az évszakspecifikus feladatok (hókotrás, levélsöprés, stb.) mellett illegális autómosót üzemeltet a ház előtti 2x2 méteres járdaszakaszon. Amikor néha nincs mit csinálni, tekernek egyet a haverjaival, és horgásszékekből nézik az utca túloldalán kosarazó srácokat. Most, hogy kitavaszodott, valahonnan szereztek egy sörsátrat is. Óriási arcok. Angelnek nincs könnyű élete, de borzasztóan jóindulatú és elképesztően udvarias. Ahogy kitolom a biciklit az ajtón, elmondja az aznapi időjárást, megkérdezi, hogy nehéz napom lesz-e, sőt mostanra már van köszönésünk is, ami abból áll, hogy én minden nap reflexből azt mondom jó reggelt, mire ő felnevet, hogy dehát délután 1 óra van, ezen együtt is nevetünk, aztán én eltekerek a suliba.
Remélem jól vagytok, szeretet!
