Hétfő reggel. Gondoltam azt mondom, hogy a két hét kihagyásnak szándékosan egy irodalmi kerettel akartam elvenni az élét. Remélem működik. Egyébként az van, hogy annyira sokat mentünk, hogy képtelen voltam összefüggően írni, csak sorokat írtam fel napközben a füzetembe, vagy a telefonomba.
Az alábbi képeslapokat küldöm mostan a két hét turistáskodásból, egyébként elrohantam suliba, este jövök.
- Ellis Island egy egészen mellbevágó hely. Mellbevágó a tömeg is, és mellbevágóak a borzalmas szuvenírboltok is - mindkét szigeten van kettő. meg a kompon is, ha esetleg ott döbbenne rá bárki, már hazafele, hogy basszus vettünk pólót négy generációra előre, de mit eszik a gyerek vacsorára, ha amerikai zászlós csokit meg nem. domonkos sejtés LIX. 'nincs semmi, amit nem lehet eladni NYC felirattal és/vagy Szabadságszobor sziluettel.', - de viccet félretéve, ha összejön, hogy az ember bezárkózzon az audio guide-ba (ebben a múzeumban nem szabad skippelni) meg a saját tempójába, akkor nagyon működik a hely! Tárgyak, eredeti állapotra rekonstruált enteriőrök ide vagy oda, a gyerekként itt partot ért, később Amerikában felnövő és családot alapító bevándorlók interjúinak hanganyaga az igazi tutiság, szépen lehet adagolni teremről teremre, ahogy halad a fotóanyag. Két arcra emlékszem tűpontosan. Az egyik egy viszonylag idős, ősz, de csibészesen csillogó szemű, bajszos osztrák farmeré. 19 millió ember folyt itt át harminc év alatt, és ő abba a 2%-ba tartozott, akit végül visszaküldtek. A másik egy afroamerikai srácé, aki előttem állt a korlátnál, és bámult bele a vízbe egy hátrafordított, piros 'Make America Great Again' feliratú baseball sapkában.
- Nagyon készültem rá, hogy az American Museum of Natural Historyban valahogy ekeveredek, ottmaradok, és gyerekmenün élek majd, napközben meg a dinoszauruszos tárlatoknál fárasztok családokat a hülyeségeimmel. Aztán az is eszembe jutott, hogy jelentkezem valamelyik diorámába jégkorszaki asszonynak.
- Cheese fries are a thing. And I'm hooked.
- A DC felé tartó buszon tőlem jobbra egy nagydarab pali ült, egy az egyben Phil bácsi a Kaliforniába jöttem-ből. Lionel Ritchie-t hallgatott, nagyon élvezte, és bevágott egy zacskó sweet teriyaki beef jerky-t, meg egy megapack epres twizzlers-t.
- Washingtonnal kapcsolatban még mindig nem döntöttem el, mit gondolok. Baromi nyugis, szellős, madárcsicsergős, a Fehér ház viszont tényleg egy ház a bokrok mögött. Sikerült leégnem, vettem Hold alakú stresszlabdát, és picit még sétálgattam volna az Arlington temetőben. A belváros, amellett, hogy egy kompakt kis műemlék-múzeum negyed (minden ingyenes, respect) egy európainak sokkolóan túltolt, egymás mellett sorakozik, nyilván állatira nem organikusan egy rakat normann, neoklasszicista, beaux-arts, renaissance revival, brutalista, és high-tech épület. Ha a Kossuth tér története az, hogy a Parlamenti pályázatra érkezett másik két tervet is megvalósítottak, mert annyira jók voltak (Néprajzi Múzeum / Földművelésügyi Minisztérium) akkor itt mind a 39 pályázattal így voltak. Amiért mindenképpen vissza kell menni, az a kertváros, a helyes kis sorházakkal, teraszra kitett fotelekkel és a golden retrieverekkel, meg hogy a központtól 40 perc autózásra van a Smithsonian Udvar-hazy Center hangárja, benne a Discovery és az Enola Gay.
- Trumpnak jó szar lehet egy olyan helyen lakni, ahol 200 méterre jobbra Einstein szobor van.
- Még mindig nem ettem jó brownie-t.
- Szerintem egy Brooklyn Nets-es kosarassal utaztunk a metrón, és akármi van, erre így is fogok emlékezni.
- A Public Library épülete gyönyörű, a héten megpróbálok beiratkozni. A Lincolnos zokni nyilván aznap fogyott el a museum shop-ban, amikor venni akartam.
- Princeton írt emailt, így már tudom, hogy 77 éves, azt is, hogy mik a hobbijai, meg mennyi a nyugdíja, és ha megadnám a címem, küldene képet a macskájáról is. Egészen szépen félreértettük egymást. Dóri nagyon röhög.
Amíg a blog.hu megoldja, hogy albumot lehessen csatolni: https://www.flickr.com/gp/153563053@N02/PBqaSw
